
- Ez az esemény elmúlt.
ESERNYŐS LIVE – HAJDU KLÁRA – SZAKONYI MILÁN
2016. 10. 06, 18:00 - 20:00
Esemény navigáció
Hajdu Klára és Szakonyi Milán neve ismerősen csenghet a jazz és a könnyűzene rajongóinak egyaránt. Klára majdnem egy évtizedig énekelt a Fonogram-díjas jazz -zenekarral, a Balázs Elemér Grouppal, akikkel Milán már több mint három éve dolgozik együtt. Mindketten szívesen kalandoznak a jazzen kívül más műfajokban is. Klára a saját kvartettjén kívül közreműködött a Balkan Fanatikkal, az Amoeba zenekarral, számos hazai poplemezen vokálozott, míg Milán a Budapest Voices acapella csapat alapító tagja volt és együtt dolgozik Boggieval, akivel a Bécsben megrendezett 60. Eurovíziós Dalversenyen is együtt énekelt. Ezzel az új formációval saját dalok mellett pop- és soul-slágereket adnak elő gitárkísérettel.
Hajdú Klára – ének
Szakonyi Milán – ének, gitár
OKTÓBER 6. CSÜTÖRTÖK 18.00
A belépés díjtalan.