„Amikor az érzések feltörnek és nem hagynak nyugodni, különböző képek villannak fel előttem. Ezek a víziók szabadon szárnyalnak és egy idő után egymás mellé, mögé vagy közé rendeződnek. Festményeimben egyszer csak kirajzolódnak az “üzenetek”, de ki tudja honnan érkeznek? Ezekhez a képekhez szinte mágnesként kapcsolódnak a színek! Számomra egy mű akkor készül el, amikor összhangba kerül azzal az érzéssel, amiből felbukkant. Az elkészült alkotás már egy olyan átalakulási folyamat eredménye, ami semmivel sem hasonlítható össze.” Brauer Ildikó
A kiállítás látogatható október 13-ig.
Idén ünnepli a világ a holdra szállás 50. évfordulóját. Fél évszázaddal ezelőtt, 1969. július 20-án Neil Armstrong és Edwin „Buzz” Aldrin hatvannégy perccel éjfél előtt (magyar idő szerint július 21-én hajnali 2:56-kor) történelmi tettet hajtottak végre azzal, hogy mintegy fél milliárd néző láttára – akik élő adásban láthatták a holdsétát – az emberiség történetében először léptek a Földet kísérő égitestre. Az esemény a művészek fantáziáját sem hagyta érintetlenül, és a mai napig termékeny izgalomban tartja a kultúra területén dolgozó alkotók elméjét. Az évfordulóra született feldolgozások közül a kiállításon a 2005-ben alakult Magyar Plakát Társaság néhány tagjától választottunk ki egy-egy, a témát a tervezőgrafika eszköztárán keresztül megközelítő, az „űrkorszak” meghatározó pillanatának emlékét a köztér részévé emelő kompozíciót.
Az Esernyős Galéria belső udvarába szervezett plakátkiállítás az óbudai Vasarely Múzeum „Holdmúzeum 1969 – Művészet és világűr” című időszaki tárlatát kíséri. Megtekinthető augusztus 30-ig.
Óbuda-Békásmegyer Budapest III. kerülete százharmincezer embernek ad otthont, sokszázezren mennek át rajta nap, mint nap. Ezek az emberek látják egymást, miközben őket is látják, összekeveredik a látó és a látott szerepe. Mindenki lát és látszik, teszi a dolgát, mindenki csinál valamit, és vannak, akik ezeket a dolgokat, embereket, helyzeteket, eseményeket, tárgyakat és épületeket lefényképezik. Ez utóbbiak beküldött és kiválasztott k képeiből rajzolódik ki az Esernyős Galéria falán Óbuda ma. Illetve tegnap és tegnap előtt, mert nincs jelen idejű fénykép, minden kép pillanata után jön egy újabb pillanat és az után is.
Köszöntőt mond: Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
Megnyitja: Kincses Károly fotómuzeológus, a zsűri elnöke
A kiállítás augusztus 30-ig látogatható.
Fotó: Bolla László: Múlt a jelenben
„A lobogás kimerevített pillanatait formázó szilárd kerámiák felületén finom festményeken mutatja be nekünk azt az inspiratív művészeti közösséget,amellyel együvé tartozik,amellyel közösséget vállal. Művészeti idézetek, minták és ornamentumok lobognak a kerámia zászlók mindkét oldalán. Szávoszt Katalin csapatának tagja többek között Paul Klee, Joan Miró, Vaszilij Kandinszkij, Keith Haring. De megjelennek olyan általános érvényű vizuális jelek, mint a kalotaszegi, a keresztszemes vagy a szűrhímzés motívumai, illetve más darabokon a japán festészet virágos ornamensei borítják el a felületet.” Szeifert Judit, művészettörténész
A kiállítás látogatható június 23-ig.
A program kerekesszékkel is látogatható.
A hűtőgépek folyamatos társaink a mindennapokban. Amellett, hogy funkciót látnak el, egyfajta dobozok, melyek tökéletes képet adnak fogyasztási szokásainkról, mi több márkaspecifikus és aktuális jellemrajzot adnak rólunk. Tökéletesen lehet reprodukálni valamely személy szokásait, mindennapjait csak a hűtőjének tartalmát vizsgálva.
A “Hűtők” projekt egy fotó alapú gyűjtés eredménye, amely több ember hűtőjét, szokásait mutatja be, vagyis a hűtőberendezéseikben realizálódó intim kapcsolatot a külvilággal.
Megtekinthető 2019. május 26-ig.
Szeretettel várunk mindenkit Mata Attila: Feminæ Metallicæ (Fémbe zárt női lelkek) című kiállításának megnyitójára az Esernyős Galériába.
A kiállítást megnyitja: Hajdu István, műkritikus és Serly Veronika, kurátor
Mata Attila tevékenysége során mindvégig az anyagformálásban téri feszültségeket teremtve alakítja a szobrok felületeit. Acrystal és fém kettősségével formál félbevágott hasábokat, síkokat, szálakat, és ezek eleven gabalyodása kelti életre szemünk láttára alakjait. Azzal a kíváncsisággal és szenvedéllyel, ahogyan a végtelen tér és anyagok kombinálhatósága izgatja, ugyanazzal a lelkes és analitikus szemlélettel tér vissza minduntalan az emberábrázoláshoz. Műveinek meglepően nagy részét nők ihlették. Különleges formaisága, a rejtélyes, megfejtésre váró mozzanatok, és mindeközben az anyagok egyszerűsége és szépsége a nőies vonásokat erősítik művészetében. Ezek az ismertetőjegyek meghatározóak a Mata-művekben, de korántsem merítik ki szobrainak gondolatiságát.
A kiállítás megtekinthető április 28-ig.
Jubileumi kiállítás és könyvbemutató a Völgyi-Skonda Gyűjteményből.
A kiadványt bemutatja: Wehner Tibor művészettörténész.
Közreműködik: Szemadám Tamás gitárművész.
A kiállítás megtekinthető február végéig.
Az évenként megrendezett kiállítássorozat célja, hogy a III. kerülethez szorosabb-tágabb összefüggésben kapcsolódó, a kerület sajátosságaira reflektáló friss és színvonalas kortársművészeti alkotásokat mutasson be. Az idei év tematikája: NAP MINT NAP – jelen idő Óbudán.
A kiállítást megnyitja Szurcsik József, képzőművész.
Köszöntőt mond Bús Balázs, polgármester.
A kiállítás megtekinthető 2019. január 27-ig.
Jubileumi válogatás a Munkácsy-díjas Tenk László festőművész életművéből és utóbbi 10 évének alkotásaiból.
A kiállítást megnyitja Garami Gréta művészettörténész.
Köszöntőt mond Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.
„Tenk László festészete a látott, a személyes és megélt élményből kiinduló, a közlés és az önkifejezés művészi szándékán alapuló figurális festészet. A maga útját járó művész, akinek nem célja a kortárs művészet progresszív kritériumaival diskurzust folytatni, hanem a lélekből fakadó érzelmek, hangulatok, képzelet, ösztönök és gondolatok mozgását, a tartalommal való személyes kapcsolat lényegét visszaadó művészet értékeit vallja. Most is, ahogy korábban is. Az utóbbi 10 évben készült alkotásai is ennek ékes bizonyítékai.”
A kiállítás látogatható október 05-ig.