Esernyős Live – Cseh Tamás dalai a Vodku fiaitól

A Vodku fiai célja, hogy megőrizze és életben tartsa Cseh Tamás dalainak üzenetét és hangulatát, és megszólaltassa azokat a dalokat, amelyek immár több magyar nemzedék számára bírnak meghatározó jelentőséggel.

A Cseh Tamás-est megszületéséről így vallanak a zenekar tagjai:

„Egy hideg téli estén összeültünk egy pesti kocsmában, kézbe vettük a gitárt, a bőgőt és a hegedűt, és Cseh Tamás dalait énekeltük. Megszólalt a Budapest, a Krakkói vonat, a Hatvanas évek, és tucatnyi más felejthetetlen dal. Sokan összegyűltünk, a tizenévestől a nyugdíjas korúig mindenféle emberek ültek a székeken, a földön vagy álltak a fal mellett. Körülnéztünk, és azt láttuk, hogy a szemekből eltűnt a korkülönbség, és furcsa szeretem-színe lett mindenkinek. Jó volt elmerülni ebben a másik valóságban, és reggel, kabátban ébredve az ágyon még ott csengett a fülünkben, hogy ‘talán volt egy-két este…”

A belépés díjtalan.

Esernyős Live – Czirják Csaba Trió

Czirják Csaba a harmincas generáció kiválóan képzett gitárosa. A Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskola elvégzése után a bostoni Berklee College of Music hallgatója.  Magyarországra visszatérve több műfajban és felállásban is kipróbált muzsikus.

A mostani trió felállás előtérbe helyezi a saját kompozíciók és standardok részletesebb kidolgozását. Tág teret enged ezáltal az interakciónak a hangszerek között, központi szerepet adva a gitár komplex harmónia struktúráinak, a dob és bőgő ritmikai koncepciójával együttműködve.

Bögöthy Ádám – bőgő
Czirják Csaba – gitár
Czirják Tamás – dobok

Esernyős Live – Gyárfás István & Gyémánt Bálint Gitárduó

Élőzene az Esernyősben!
Gyárfás István és Gyémánt Bálint parádés gitárpárbajra készül az óbudai Esernyős színpadán. A duókoncertre a swing, a blues, a bossa nova és természetesen a gitárok rajongóit várja a hazai gitárjazz két markáns egyénisége, hogy egymást és a közönséget is meglepjék. Gyárfás István virtuóz játékát a jazz aranykorának óriásai inspirálják, Gyémánt Bálint pedig igazi kísérletező alkat, aki akusztikus és elektronikus zenei projektekben egyaránt otthonosan mozog. Kettejük váratlan, de annál izgalmasabb találkozása kihagyhatatlan zenei ínyencségének ígérkezik.

JÚNIUS 15. CSÜTÖRTÖK 18.00

ESERNYŐS LIVE – GÁSPÁR KÁROLY TRIÓ

Élőzene az Esernyősben!

Gáspár Károly zongorista a hazai jazzélet egyik meghatározó szereplője. Triójával saját kompozíciókat és standard-deket egyaránt műsoron tartanak. Zenéjükre jellemző, hogy friss és előre mutató, romantikus és esztétizáló, ugyanakkor tiszteletben tartja a jazz mainstream gyökereit.
A hármasban Gáspár Károly partnerei: Horváth Balázs bőgős és Varga Bendegúz dobos.
2017 februárjában jelent meg a trió albuma, „The Outsider” címmel, a Hunnia Records gondozásában. A korongon nyolc Gáspár kompozíció mellett, egy Horváth Jenő dal, a „Ma este nem gondoltam rád” feldolgozása hallható.

Gáspár Károly – billentyű
Horváth Balázs – nagybőgő
Varga Bendegúz – dob

JÚNIUS 1. CSÜTÖRTÖK 18.00