ELHALASZTVA – Fotókiállítás megnyitó: Elisabeth Brühlmann Sarlo – Képességek-képtelenségek

Egy svájci Budapesten. Elisabeth Brühlmann Sarlo, a neves zürichi fotográfus dinasztia tagja férjével már tizennégy év óta rendszeresen látogat fővárosunkba, óbudai stúdió-lakásukba. Megismerte és megbarátkozott a várossal, nyitott szemmel jár-kel, kamerájával a számára vonzó és taszító élményeket egyaránt megörökíti. Ezekből választottunk ki harmincat, amelyek bennünket, itt élőket is elgondolkoztathat, miként lát bennünket egy más kulturából idelátogató, mégsem idegen fotográfus.

 

A kiállítás április 26-ig látogatható.

 

Kiállításmegnyitó: Urban Sketchers Budapest

Az Urban Sketchers (Városi Rajzolók) mozgalom életrekeltője egy spanyol származású illusztrátor és újságíró, Gabriel Campanario volt, aki 2007-ben elindított egy internetes csoportot, ahova feltölthették alkotásaikat a városi rajzolók.

 

Ma már szinte a világ valamennyi nagyvárosában léteznek Urban Sketchers csoportok, melyek tagjai szabad idejükben a városi utcákat, tereket járják, beülnek múzeumokba vagy éppen kávéházakba. Rajzaikkal megörökítik a városi emberek életét, egyben értékes kordokumentumokat is létrehozva ezzel.

 

A megnyitó előtt a csoport néhány tagja a helyszínen rajzolni is fog.

 

A kiállítás megtekinthető: március 29-ig a Szindbád Rendezvénytér nyitvatartási idejében.

 

 

Csatlakozz az Urban Sketchers Budapest csoporthoz!