Rendhagyó sétára invitálunk. Hol rejtőzik Budapest legapróbb kávézója? Hány lépést kell tennie Szindbádnak, hogy esernyőhöz jusson? Óbuda Fő tere hatalmas átalakuláson ment keresztül az 1800-as évektől, mi pedig végigjárjuk, hogyan lett a lóvasút egyik megállójából élhető, autók nélküli köztér, hogyan lett a Fő tér 2. épülete egykori kereskedőházból mára népszerű közösségi találkozópont, belopakodunk a közönség előtt máskor rejtett színhelyekre ebben az impozáns házban, és egy röpke épületbejárással századok életét vesszük sorra macskakőtől stukkóig.
További időpontok:
Szeptember 27. 18:00
Regisztráció és jegyek: www.imaginebp.hu
A művész születésének 110. évfordulójához kapcsolódó komplex est remek alkalom, hogy mélyebben is megismerjük az idén megjelent életrajzi könyv részleteit és újból felszínre kerüljenek a rajzokba sűrített alkotói gondolatok. Nemes Péter vetítéssel egybekötött könyvbemutatóján Juhász Anna irodalmárral beszélget. Sorrentói maffiadalokkal közreműködnek a Budapest Bár zenészei: Farkas Róbert és Ökrös Károly. Az alkalomra készülő kiállítás a nagyérdemű által még nem látott skicceket, vázlatokat, grafikai egyperceseket vonultat fel a ’40-es, ’50-es évekből, melyek által lehetőség nyílik Amerigo Tot rajzi sokszínűségének és az alkotói folyamathoz való közelítésének megismerésére.
Jegyár: 1.500 Ft

Napszállta
Rendező: Nemes Jeles László
(magyar-francia dráma, 144 perc, 2018)
1913 nyara, Budapest. Leiter Írisz, a korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani. A lány megtudja, hogy él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott, nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. (Port.hu)
16 éven aluliak számára nem ajánlott!
A filmklub házigazdája Baróti Éva újságíró, dokumentumfilmes.
A férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes jegyvásárlás javasolt!
Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)
Folytatódik Ludmann Mihály művészettörténeti sorozata.
Bemutatjuk a képzőművészet meghatározó alkotóit. Olyan életművek kiemelkedő alkotásain kalauzoljuk végig látogatóinkat, melyek magukon hordozzák koruk művészeti kihívásait és bemutatják az adott kor világképét, értékrendjét.
Az alkalom témája:
A magyar Monet, Ferenczy Károly
Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)
Rendhagyó sétára invitálunk. Hol rejtőzik Budapest legapróbb kávézója? Hány lépést kell tennie Szindbádnak, hogy esernyőhöz jusson? Óbuda Fő tere hatalmas átalakuláson ment keresztül az 1800-as évektől, mi pedig végigjárjuk, hogyan lett a lóvasút egyik megállójából élhető, autók nélküli köztér, hogyan lett a Fő tér 2. épülete egykori kereskedőházból mára népszerű közösségi találkozópont, belopakodunk a közönség előtt máskor rejtett színhelyekre ebben az impozáns házban, és egy röpke épületbejárással századok életét vesszük sorra macskakőtől stukkóig.
További időpontok:
Szeptember 26. 18:00
Szeptember 27. 18:00
Regisztráció és jegyek: www.imaginebp.hu
Az építészet legfontosabb alkotásai közé tartoznak a templomok, amelyek létrehozására az elmúlt évezredekben minden civilizáció jelentős szellemi és anyagi erőt fordított. Az Ars Sacra Fesztivál keretében rendezett előadáson a XX. századi irányzatokat és törekvéseket vizsgáljuk meg, elsősorban a magyar építészet példain megjelenítve.
A belépés ingyenes!

Ferenc pápa: egy hiteles ember
Rendező: Wim Wenders
(svájci-olasz-német-francia dokumentumfilm, 96 perc, 2018)
A Ferenc pápa – Egy hiteles ember azon ritka alkotások egyike, amelyek a Vatikánnal szoros együttműködésben készültek. A rendező példátlan betekintést nyert a pápa életébe: több mint két éven keresztül kísérte őt, emellett a Vatikáni Televízió olyan exkluzív felvételeket is a rendelkezésére bocsátott, amelyek Ferenc pápa világ körüli utazásai során készültek. A filmben használt vizuális stílusnak köszönhetően a nézők egészen közel kerülhetnek a pápához, aki személyesen is megszólítja a közönséget.
A belépés ingyenes!
Michelangelo Pistoletto valóságos élő legenda a nemzetközi művészeti életben. A művész és a Cittadellarte Alapítvány közreműködésével valósul meg a Third Paradise manifesztum következő eseménye, Magyarországon először. Az Esernyős Galériában kiállított, Pistoletto által válogatott művek mellett létrejön egy köztéri szobor is, ezáltal Óbuda felkerül a Third Paradise szellemiség „nagyköveteinek” listájára.
A kiállítás az eredetileg meghirdetett időpont helyett technikai okok miatt lesz látogatható szeptember 17-től október 18-ig.

„Amikor az érzések feltörnek és nem hagynak nyugodni, különböző képek villannak fel előttem. Ezek a víziók szabadon szárnyalnak és egy idő után egymás mellé, mögé vagy közé rendeződnek. Festményeimben egyszer csak kirajzolódnak az “üzenetek”, de ki tudja honnan érkeznek? Ezekhez a képekhez szinte mágnesként kapcsolódnak a színek! Számomra egy mű akkor készül el, amikor összhangba kerül azzal az érzéssel, amiből felbukkant. Az elkészült alkotás már egy olyan átalakulási folyamat eredménye, ami semmivel sem hasonlítható össze.” Brauer Ildikó
A kiállítás látogatható október 13-ig.
