VI. Óbudai Képzőművészeti Tárlat – „GENIUS LOCI – A HELY SZELLEME” virtuális kiállítás

2020-ban – a korábbi évek sikerrel megrendezett kiállításai után – immár hatodik alkalommal hirdette meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az Óbudai Képzőművészeti Tárlatot, melynek az Esernyős Galéria ad ismét otthont.

Az eddig megrendezett tematikus tárlatok, a 2016-os „Óbuda-Aquincum, személyes utak egy antik világba”, illetve a 2017-es „Szindbád – Óbuda” című kiállítások a városrész múltját helyezték a fókuszba. Ezzel szemben a 2018-as Nap mint nap – jelen idő Óbudán” címmel meghirdetett tárlat már jelenkorunk kihívásaira, jelenségeire reflektált. 2019-ben a jövő témájának felvetésével tovább léptünk az időben, s az alkotókat arra ösztönöztük, hogy műveikkel – a képzőművészet asszociatív nyelvén – egy lehetséges jövőképet, a ma sejtéseit, érzéseit vetítsék elénk. Így született meg a „Futura Óbuda – a jövő Óbudája című tárlatunk.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2020-ban „GENIUS LOCI – A HELY SZELLEME” címmel hirdette meg képzőművészeti pályázatát.

Aki ismeri Óbudát, a városrész múltját, mai képét, összetett, gazdag földrajzi, városképi, kulturális és gazdasági adottságait, könnyen átérezheti a hely szellemét. Óbuda sokarcú, változatos hely, tele élményekkel, hangulatokkal, izgalmas és modern, ugyanakkor ezer szállal kötődik saját múltjához, történelméhez, legendáihoz. Hegyek és Duna-part, ókori romok és „Szilícium-völgy”, magas kockaházak mellett ódon utcák, terek. A hely szelleme nem hagyta hidegen az itt élőt, a határozott céllal idelátogatót, de a véletlenül erre kószálót, erre tévedőt sem.

A téma tehát örök volt – ismét Óbuda.

Arra kérték a pályázó művészeket, hogy adják át magukat a kihívásnak és engedjék, hogy hasson rájuk a hely szelleme, a genius loci.

Az VI. Óbudai Képzőművészeti Tárlat 2021. május 28-tól  június 25-ig látogatható az Esernyős Galériában, keddtől szombatig, 10.00-18.00 óráig.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

 

 

 

 

 

 

A virtuális kiállítás megtekinthető itt:

 

Kiállításmegnyitó: IV. Óbudai Képzőművészeti Tárlat

Az évenként megrendezett kiállítássorozat célja, hogy a III. kerülethez szorosabb-tágabb összefüggésben kapcsolódó, a kerület sajátosságaira reflektáló friss és színvonalas kortársművészeti alkotásokat mutasson be. Az idei év tematikája: NAP MINT NAP – jelen idő Óbudán.

 

A kiállítást megnyitja Szurcsik József, képzőművész.
Köszöntőt mond Bús Balázs, polgármester.

 

A kiállítás megtekinthető 2019. január 27-ig.

 

III. Óbudai Fotótárlat: Aqua, Óbuda vizei

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2018-ban harmadik alkalommal hirdette meg fotópályázatát. A beérkezett fotók közül kiválasztott legjobb alkotásokból, illetve felkért fotóművészek képeiből nyílik kiállítás az Esernyős Galériában.

 

 

Esernyős Galéria – II. Óbudai Tavaszi Tárlat-Pitypangdzsungel

Válogatás a kerületben élő és alkotó képzőművészek legfrissebb alkotásaiból. A tárlat alcíme idén Pitypangdzsungel lesz, amelyet a szintén kiállító Kalocsay Enikő festményének címéből kölcsönöztek a szervezők.

 

A T-Art Alapítvány 2013 óta rendez kiállítást Óbuda napján, a Fő téri Esernyős másodszor ad helyet a sikeres seregszemlének. Idén több mint 30 itt élő és alkotó művészt hívtak meg a csoportos tárlatra, hogy egy-egy új munkán keresztül közösen mutassák be az évről-évre születő művészeti értékeket. Az alkotások különböző szemléletmódban, eltérő műfajokban és technikával készültek, céljuk azonban egységes: állandó kapcsolatot kovácsolni a lokálpatrióta képzőművészeti szféra és legközvetlenebb közönsége, az óbuda-békásmegyeri művészetkedvelő közönség között.

 

A kiállítást megnyitja a tárlat kurátora: Garami Gréta, művészettörténész

Közreműködik Kézdy Luca, hegedűművész.

A megnyitó az Óbuda Napja 2018 rendezvénysorozat része, látogatható június 3-ig.