Keleti Kapu – Agócs Gergellyel

Ezúttal a magyar díszítőművészet szemiotikájával foglalkozunk a keleti ornamentika szimbólumrendszerének tükrében.

 

Előadó: Agócs Gergely, néprajzkutató

 

A szemiotika a jelek, jelképek és jelentéseik vizsgálatával foglalkozik. A régi korok embereiről hajlamosak vagyunk úgy gondolkozni, hogy semmit sem tettek ok nélkül, következésképpen minden fennmaradt díszítményben annak szimbolikus jelentését, üzenetét keressük. A magyar hagyományos kultúrában kialakult ornamentika a tárgyalkotó díszítőművészetben többé-kevésbé egységes képet mutat, s ez a kép egy jól körülhatárolható ízlésvilágot tükröz. Ezt az egységet természetesen táji-történeti szempontok szerint alegységekre oszthatjuk, melyekben koronkénti trendeket és regionális jellegzetességeket is megállapíthatunk. Hogyan kapcsolódik ez az örökség az európai művészettörténeti korszakok áramlataihoz? Fel tudjuk-e benne fedezni a keleti rokonnépek kultúráinak jellegzetességeit? Előadásában e kérdésekre keresi a választ Agócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa.

 

Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

Szindbád Szerda – Szűcsinger

A zenész Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven, Budapest Bár, NAZA) és a költő Szálinger Balázs meghatározhatatlan műfajú, másfél órás előadása koncertnek irodalmi est, irodalmi estnek kabaré, kabarénak költészet, költészetnek meg öncélú örömzene. Az est szervező ereje a közös mániák (Petőfi Sándor, Beatles, a magyar kabaré) felmutatása és a humor, amit legalább két ember érteni fog.

 

Jegyár: 1500 Ft

 

Esernyős Filmklub – Hóesés Barcelonában

Hóesés Barcelonában
(feliratos, spanyol vígjáték, 95 perc, 2015)
Rendezte: Dani de la Orden

 

16 éven aluliaknak nem ajánlott.

 

Barcelona lázasan készülődik a téli ünnepekre, és az egész városban árad a szerelem és a varázslatos hangulat. A fiatal párnak, Carlesnak és Laurának nemrég született meg az első kisbabája. A nagymamának, Carmennek fontos bejelentenivalója van: utolérte a szerelem – de sajnos nem mindenki fogadja kitörő örömmel a jó hírt. Adrian és Angel szobatársak: mindent megosztanak egymás közt. Amikor megismerkednek egy csodálatos lánnyal, kiderül, hogy mégis van olyan helyzet, amikor nem jó ötlet az osztozkodás. A javíthatatlan romantikus, Oscar elhatározza: végre egyszer úgy lesz egyéjszakás kalandja, hogy nem szeret bele azonnal fülig a partnerébe. Jaume pedig ötven év után először érez szerelmet, amikor egy titokzatos francia nő megjelenik az életében. Karácsony – ez a szeretet és szerelem időszaka Barcelonában is! (port.hu)

 

A filmklub házigazdája Baróti Éva újságíró, dokumentumfilmes.

Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

A férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes jegyvásárlás javasolt!

 

FIGYELEM! TAVASZI IDŐSZÁMÍTÁS! A vetítés 20 órától kezdődik.

 

Stílusteremtő Géniuszok – Orlai Petrich Soma

Folytatódik Ludmann Mihály művészettörténeti ismeretterjesztő sorozata.

 

Az előadások célja a képzőművészet nagy alkotói életműveinek bemutatása. Ezen életművek kiemelkedő alkotásai hordozzák koruk művészeti kihívásait, megmutatják az adott kor világképét és értékrendjét. Igazodási pontot is jelentenek, mert koruk művészetére is jelentős hatást gyakoroltak. A műalkotásokat szemlélve a bennük megjelenő szépség a mi mindennapi életünket is teljesebbé teheti. A sorozat azoknak ajánlható, akik szeretik a művészetet, meglévő ismereteiket szeretnék felidézni és gyarapítani, és azoknak is, akik most kezdenek el ismerkedni ezzel a sokszínű és gazdag világgal.

 

Az alkalom témája:
Orlai Petrich Soma, Than Mór és a magyar nemzeti romantika születése

 

 

Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

FIGYELEM! TAVASZI IDŐSZÁMÍTÁS! Az előadás 18 órától kezdődik.

BonBon Matiné – BA-LU EUfórikusok: Ludas Matyi

A furfangos libapásztor történetét minden magyar gyerek ismeri, és mostantól így lesz ez a zenei feldolgozásával is. A korábbi sikereken felbuzdulva (Egy másik kiállítás képei, Tuba Tóbiás, Erdei Vigasságok, Kistigris) ezúttal Ludas Matyi humoros történetét zenésítette meg a Balogh-Lukácsházi szerzőpáros azzal a céllal, hogy megkedveltessék a legifjabbakkal is a hangszerek és koncerttermek világát.

 

A BA-LU EUfórikusokban a budapesti szimfonikus zenekarok legkiválóbb művészei működnek közre. Lukácsházi Győző vezetésével a gyerekek megismerkednek a fuvolával, trombitával, klarinéttal, hegedűvel és nagybőgővel, majd a hangszerek társulnak a szereplőkkel, így a résztvevők a zene nyelvén is követik a történetet.

 

Balogh Sándor kedves zenéje, a varázslatos történet és Kosztándi Orsolya grafikusművész élő illusztrációi kiváló lehetőséget teremtenek, hogy a klasszikus zene világa meghallhatóvá és megszerethetővé váljon.

 

Zeneszerző: Balogh Sándor
Benedek Elek népmeséjét átdolgozta: Lukácsházi Győző
Előadja: BA-LU Eufórikusok
Élő illusztráció: Kosztándi Orsolya

 

Jegyár: 1200 Ft (felnőtt), 1000 Ft (gyerek, 14 éves korig)

 

A férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes jegyvásárlás javasolt!

 

További információk a BonBon Matiné honlapján. 

Táncoló Filmkockák – Táncoló ikonok

Nemzeti Táncszínház bemutatja:
Lakatos János Táncoló Filmkockák c. sorozatát

 

A Nemzeti Táncszínház népszerű előadás-sorozata szórakoztató formában mutatja be a film- és táncművészet közös történetét, Lakatos János nívódíjas koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanárának multimédiás előadásában.

 

Az alkalom témája:
Táncoló ikonok

 

Ebben a részben közelebbről megismerkedünk a legnagyobb táncos legendákkal a 40-es és 50-es évekből. Fedezzük fel, hogyan változtatta meg a táncos mozit Fred Astaire eleganciája, Gene Kelly sármja, vagy a villámlábú Nicolas testvérek azóta is utánozhatatlan technikája! Víz alá merülünk, hogy megcsodáljuk Esther Williams sellőtáncát. Kiderül, miért köszönhette Fred karrierjének 10 évét egy balesetnek, vagy hogy hogyan kerül egy síró szépségkirálynő a zongora alá, és kinek biztosították lábait 5 millió dollárra! Minőségi táncok, rengeteg kulisszatitokkal másfél órában!

 

Jegyár: 1000 Ft

 

A férőhelyek korlátozott száma miatt javasoljuk az előzetes jegyvásárlást.

 

Royal Shakespeare Company Live – Macbeth

Scroll down for English!

 

Újdonság Óbudán!

 

Különleges színházi- és operaestek az Esernyősben! Áprilistól a Royal Shakespeare Company és a Royal Opera House válogatott produkcióit sugározzuk műholdról élőben az angliai előadással azonos időpontban, HD képminőségben és 5.1 hangformátumban.

 

Elsőként az RSC Macbeth előadása látható. Shakespeare legsötétebb pszichológiai thrillerjének modern felfogású rendezésében a csatából győztesként hazafelé tartó Macbeth a mocsárban három boszorkánnyal találkozik, majd felkavaró jóslatuktól vezérnyelve gyilkos útra lép…

 

Rendező: Polly Findlay
Főszereplők: Christopher Eccleston, Niamh Cusack

 

Élő színházi közvetítés angol nyelven, felirat nélkül, két felvonásban.

 

Jegyár: 2000 Ft

 

 

Enjoy the theatre in authentic English!

 

Live broadcast from The Royal Shakespeare Company (Stratford-upon-Avon, UK) at Esernyős in Óbuda! The first premiere is Macbeth by Shakespeare on 11th April, 20 PM, in HD quality with 5.1 audio.

 

’Something wicked this way comes.’ Returning home from battle, the victorious Macbeth meets three witches on the heath. Driven by their disturbing prophecies, he sets out on the path to murder.

 

Shakespeare’s darkest psychological thriller marks both Christopher Eccleston’s RSC debut and the return of Niamh Cusack to the Company.

 

Director: Polly Findlay.

 

Tickets are available at here: https://www.jegymester.hu/hun/PlaceInfo/590001/Esernyos-Obudai-Kulturalis-Turisztikai-es-Informacios-Pont

 

‘Something wicked this way comes…’http://bit.ly/2Gnfedf#RSCMacbeth#TheScottishPlay

Gepostet von Royal Shakespeare Company am Mittwoch, 14. März 2018

Esernyős Filmklub – Én és a mostohám

Én és a mostohám
(magyarul beszélő, francia dráma, 117 perc, 2017)
Rendezte: Martin Provost

 

16 éven aluliak számára nem ajánlott.

 

Claire szülésznőként dolgozik. Egy nap hosszú idő után felbukkan életében egy rég nem látott ismerős. A különös találkozás teljesen felforgatja a nő mindennapjait. (port.hu)

 

A filmklub házigazdája Baróti Éva újságíró, dokumentumfilmes.
Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

A férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes jegyvásárlás javasolt!

 

Esernyős Live – Freakin’ Disco

Újratöltünk! Kirakatban az Esernyős Live! Bemutatjuk a Hangfoglaló Program fiatal, bizonyítottan ütős zenészeit.

 

Freakin’ Disco
A zenekar stílusára az elektronikus zene és a kortárs jazz van hatással. 2016 októberében jelent meg a Budabeats kiadónál első nagylemezük National Jazz Fuckers címmel, amit a phenomenon.hu online magazin az év legjobb hazai albumai közé választott. A zenéjüktől a két füled közt végtelenné tágul az univerzum, és megérted Einsteint. Megérted, milyen lehet az a száguldás, amikor lelassul az Idő, és ott pulzál a tenyeredben. Dob, szintetizátor, gitár, bőgő. Négy ember kapálózik valami óriási pókhálóban. Húrok, huzalok, idegszálak egymásba gabalyodva. Tökéletes összjáték.

 

Jegyár: 1000 Ft

 

Esernyős Filmklub – Hideg hegyek

Hideg hegyek
(feliratos, magyar-török filmdráma, 130 perc, 2015)
Rendezte: Mustafa Kara

 

12 éven aluliaknak nem ajánlott.

 

Mehmet a modern élettől távol, egy Fekete-tenger melletti hegyi faluban él feleségével, anyjával és gyerekeivel. Állattenyésztésből tartja el családját, és nem múló szenvedéllyel és bizakodással kutat a hegyekben nemesfém után. Anyja és felesége haszontalannak látja Mehmet reményeit, és egy idő után bebizonyosodik, hogy valóban nem koronázza sok siker a próbálkozásait. Egy nap eljut hozzá a hír, hogy a közelben bikaviadalt rendeznek: ezentúl minden energiáját egyik bikájának felkészítésébe öli, de ez a viadal sem hozza meg számára a várt sikert. A reménykedés, próbálkozás és kudarcok sorozata mögött kirajzolódik egy egyszerű férfi szenvedéllyel teli, küzdelmes élete, és az ember, állat és természet közötti törékeny kapcsolat. (port.hu)

 

A filmklub házigazdája Baróti Éva újságíró, dokumentumfilmes.
Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

A férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes jegyvásárlás javasolt!

 

FIGYELEM! TAVASZI IDŐSZÁMÍTÁS! A vetítés 20 órától kezdődik.