Stílusteremtő Géniuszok – E. Delacroix

Folytatódik Ludmann Mihály művészettörténeti ismeretterjesztő sorozata.

 

Az előadások célja a képzőművészet nagy alkotói életműveinek bemutatása. Ezen életművek kiemelkedő alkotásai hordozzák koruk művészeti kihívásait, megmutatják az adott kor világképét és értékrendjét. Igazodási pontot is jelentenek, mert koruk művészetére is jelentős hatást gyakoroltak. A műalkotásokat szemlélve a bennük megjelenő szépség a mi mindennapi életünket is teljesebbé teheti. A sorozat azoknak ajánlható, akik szeretik a művészetet, meglévő ismereteiket szeretnék felidézni és gyarapítani, és azoknak is, akik most kezdenek el ismerkedni ezzel a sokszínű és gazdag világgal.

 

Az alkalom témája:
E. Delacroix, a romantika festője

 

Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

FIGYELEM! TAVASZI IDŐSZÁMÍTÁS! Az előadás 18 órától kezdődik.

Esernyős Filmklub – Rodin, az alkotó

Rodin, az alkotó
(feliratos, francia-belga-amerikai életrajzi dráma, 119 perc, 2017)
Rendezte: Jacques Doillon

 

12 éven aluliak számára nem ajánlott.

 

Párizs, 1880. A 40 éves Auguste Rodin megkapja élete addigi legkomolyabb megbízását. Nekifog A pokol kapuja című monumentális alkotásnak. Egy napon találkozik az ifjú Camille Claudellel. A tehetséges tanítvány hamarosan a segédje lesz, majd a szeretője. Szenvedélyes évek következnek a kölcsönös csodálat és bűnrészesség jegyében. Szakításuk után Rodin fáradhatatlanul dolgozik tovább. Egyszerre szembesül az elutasítással és a rajongással, melyeket szobrainak érzékisége provokál. A filmben, miközben megismerjük Rodin életét, vívódásait, alkotói módszereit, a kor művészeti kontextusa is felvillan. (Forrás: port.hu)

 

A filmklub házigazdája Baróti Éva újságíró, dokumentumfilmes.

 

Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

A férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes jegyvásárlás javasolt!

Esernyős Live – IDEGEN akusztik | DUNGAREE akusztik

Újratöltünk: az Esernyős Live a Warm-up Udvar télikertje! Bemutatjuk a Hangfoglaló Program fiatal, bizonyítottan ütős zenészeit.

 

Jegyár: 1000 Ft

(Pontos kezdés.)

 

19.00 IDEGEN
A 2016-os Ördögkatlan fesztiválon két pohár száraz vörösbor mellett alakult IDEGEN szobazenés projektből vált a magyar alternatív szcéna szereplőjévé. Rockzenei alapokra épülő dalaikban nem félnek jazz, vagy akár latin elemeket felhasználni és csak arról énekelnek, ami szívből jön – szövegeikben egyaránt megfér a mélabú és a végtelen életigenlés is. A tagok színházi kötődésének köszönhetően emlékezni fog rájuk, aki koncertezni látja őket: minden bulijukat egyedi performansz és látványvilág kíséri.

 

 

 

 

 

 

 

20.00 DUNGAREE
A stoner rockban utazó szegedi DUNGAREE zenekar két kislemez és számos koncert után elkészítette Bipolar World című albumát. A törekvés továbbra is az volt, hogy nyers erővel, riffekkel, grunge és blues életérzéssel töltött dalok tömkelegét alkossák meg, természetesen a zenekarra jellemző sajátos, csavaros módon. Olyan dalok szerepelnek a lemezen, amit maguk is hallgatnának élőben is, és bólogatnának rá a közönség soraiból. Semmi sallang, semmi felesleges töltelék, csak a szín tiszta erő. A zenekar 2017-ben elnyerte a Hangfoglaló program támogatását.

 

Gergely László – vokál
Zoltán Horváth – gitár
Attila Balogh – basszus
Dominik Dencs – dobok

 

 

Keleti Kapu – Vándorúton Ázsia szívébe

Az alkalom témája:
Vándorúton Ázsia szívébeAlmásy György közép-ázsiai utazása és a nomád életforma

 

Almásy György (az “Angol beteg” édesapja) 1900-ban a magyarok közül elsőként jutott el Kazak- és Kirgizföldre. Közel 40 évvel Vámbéry Ármin utazása után ő már nem dervis álruhában, hanem a cári Orosz Birodalom vendégeként utazta be a Tiensan hegység és az Iszik-köl tó festői vidékét felfedezve a helyi nomádok kultúráját. Somfai Kara Dávid (rendező) és Fejes György (operatőr) száz évvel Almásy után járták be a nagy előd útvonalát, hogy megtudják, mi változott meg a viharos 20. század során, s vajon él-e még a hagyományos műveltség.

 

Előadó: Somfai Kara Dávid

 

Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

Esernyős Filmklub – A kairói eset

Filmjeink ebben a sorozatban a remény és az ígéret témakörét járják be. Mi is a remény? “Az az indulat, amelyet valamely óhajtott, de ránk nézve még bizonytalan dolog képe lelkünkben kelt. A remény így ellentétes érzelmekből alakul, az óhajtás tárgyának képe kellemes, elérésének bizonytalansága kellemetlen” (wikipédia). A filmek váratlan fordulatokkal, meglepő történetekkel segítenek elgondolkodni ezen.

 

A kairói eset
(feliratos, svéd-dán-német-francia krimi, 112 perc, 2017)
Rendezte: Tarik Saleh

 

16 éven aluliak számára nem ajánlott.

 

Az egyiptomi forradalmat megelőző hetekben Noredin, a korrupt kairói rendőrség egyik nyomozója egy bárénekesnő meggyilkolásának ügyét vizsgálja a Nílusi Hilton szállóban. Az ügyről, amely eleinte egyszerű gyilkossági esetnek tűnik, hamarosan kiderül, hogy egy egyre nehezebben felgöngyölíthető, szerteágazó bűncselekmény-sorozat része, amelyben az egyiptomi felső tízezer is érintett. Noredinnak szembe kell szállnia az egész rendszerrel és önmagával is. (Forrás: port.hu)

 

A filmklub házigazdája Baróti Éva újságíró, dokumentumfilmes.

 

Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

A férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes jegyvásárlás javasolt!

 

 

Stílusteremtő Géniuszok – Barabás Miklós

Folytatódik Ludmann Mihály művészettörténeti ismeretterjesztő sorozata.

 

Az előadások célja a képzőművészet nagy alkotói életműveinek bemutatása. Ezen életművek kiemelkedő alkotásai hordozzák koruk művészeti kihívásait, megmutatják az adott kor világképét és értékrendjét. Igazodási pontot is jelentenek, mert koruk művészetére is jelentős hatást gyakoroltak. A műalkotásokat szemlélve a bennük megjelenő szépség a mi mindennapi életünket is teljesebbé teheti. A sorozat azoknak ajánlható, akik szeretik a művészetet, meglévő ismereteiket szeretnék felidézni és gyarapítani, és azoknak is, akik most kezdenek el ismerkedni ezzel a sokszínű és gazdag világgal.

 

Az alkalom témája:
Barabás Miklós

 

Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

Kiállításmegnyitó: Urban Sketchers Budapest

Az Urban Sketchers (Városi Rajzolók) mozgalom életrekeltője egy spanyol származású illusztrátor és újságíró, Gabriel Campanario volt, aki 2007-ben elindított egy internetes csoportot, ahova feltölthették alkotásaikat a városi rajzolók.

 

Ma már szinte a világ valamennyi nagyvárosában léteznek Urban Sketchers csoportok, melyek tagjai szabad idejükben a városi utcákat, tereket járják, beülnek múzeumokba vagy éppen kávéházakba. Rajzaikkal megörökítik a városi emberek életét, egyben értékes kordokumentumokat is létrehozva ezzel.

 

A megnyitó előtt a csoport néhány tagja a helyszínen rajzolni is fog.

 

A kiállítás megtekinthető: március 29-ig a Szindbád Rendezvénytér nyitvatartási idejében.

 

 

Csatlakozz az Urban Sketchers Budapest csoporthoz!

Szindbád Szerda – Premecz Mátyás Organ Trio

Premecz Mátyás neve a hazai közönség számára két dologgal forrt össze: lendületes zenekarokkal (többek közt: Kéknyúl, Fábián Juli és a Zoohacker, Sena and Live Band, de ő kísérte Jackie Orszáczkyt is is utolsó hazai turnéján) és egy óriási Hammond orgonával. Triójával túlnyomó részt saját szerzeményeket adnak elő, stílusuk egészséges keveréke a jazznek, a bluesnak és néhol a funknak, de tetten érhetőek a nagy előadók, pl. Lonnie Smith és Jimmy Smith vagy a Led Zeppelin hatásai is.

 

Jegyár: 1500 Ft

 

 

Müpa HD – Swing All Stars | Senior Big Band & jazzdívák

Az Esernyősben is elérhető a Müpa-élmény. A Müpa HDVálogatás a Müpa felvételeiből című sorozatban látványos újcirkusz-produkciók, kortárs táncelőadások, klasszikus és könnyűzenei koncertek elevenednek meg újra a vásznon.
 
Ez alkalommal a jazz lesz a középpontban:
18.00 – Swing All Stars
19.00 – Senior Big Band & jazzdívák
 
További vetítési időpont a Múzeumok Éjszakáján (június 23.)
A belépés díjtalan.

Esernyős Filmklub – A nőkért

A nőkért
(feliratos, svájci dráma, 96 perc, 2017)
Rendezte: Petra Biondina Volpe

 

16 éven aluliak számára nem ajánlott.

 

Svájc, 1971: Nora fiatal háztartásbeli feleség, visszahúzódó, csöndes jellem. Férjével és két gyermekével egy kis faluban élik békés, nyugodt életüket. Itt szinte semmi sem érezhető a társadalmi mozgalmakból és azok következményeiből, melyek néhány éve indultak a nagyvárosokban. Egy nap azonban minden megváltozik, és fenekestül felfordul a fiatal nő, és vele együtt az egész közösség élete is: Nora beáll egy női mozgalomba és nyilvánosan kampányolni kezd a nők szavazati jogáért. (Forrás: port.hu)

 

 

A filmklub házigazdája Baróti Éva újságíró, dokumentumfilmes.

 

Jegyár: 900 Ft (teljes árú), 600 Ft (nyugdíjas, diák)

 

A férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes jegyvásárlás javasolt!