Szindbád Szerda – Libikóka

Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert zenés pódium estje

Az ismert író és a népszerű zeneszerző közös estjén anyáink, apáink történetei kerülnek elő. Úgy, ahogy régen, társaságban volt szokás, dalban, mesében mondva el. Zene, irodalom és színház találkozása ez az este, új írások és a szerzők közös dalaival. Műhelytitkok és songok a Stop című Grecsó-Hrutka zenés darabból, és persze anekdoták, melyek nem a sublótba valók. Hintázzanak velünk!

Jegyár: 1500 Ft

MÜPA HD – MR2 Szimfonik+ és Budapest Bár

Ezentúl az Esernyősben is elérhető a Müpa-élmény. A Müpa HD – Válogatás a Müpa felvételeiből című sorozatban látványos újcirkusz-produkciók, kortárs táncelőadások, klasszikus és könnyűzenei koncertek elevenednek meg újra a vásznon.

Az MR2 Szimfonik+ a Müpából koncertek a magyar könnyűzene világából kiválasztott egy-egy zenekar egész estés, szimfonikus zenekarra áthangszerelt előadásait takarja, az MR Szimfonikusok közreműködésével.

A Budapest Bár megváltoztatta a véleményünket arról, hogyan szólal meg egy cigányzenekar.  Nekik köszönhetően rég elfeledett dallamok kerültek be újra a köztudatba, és váltak a fiatalok kultúrájának részévé. A régi kuplék, filmdalok és slágerek után tovább haladtak korban, és tovább feszegetik a cigányzenekari hangzás határait. A zenekar húszas, harmincas évekhez fűződő rajongása mellett egyre többször nyúl a közelmúlt emblematikus rock- és popslágereihez. Feldolgoztak Tom Waits-, Simon and Garfunkel-, Nick Cave-, LGT-, David Bowie-számokat, sőt Depeche Mode-ot is.

A belépés díjtalan.

Warm-up Udvar – Bérczesi Robi

Az Esernyős legújabb zenei sorozata június 28 – augusztus 30. között.

Idén nyáron az Esernyős épületének felújított belső udvara is felkerül az óbudai szabadtéri programhelyszínek térképére. A különleges hangulatot árasztó, impozáns tér kiváló lehetőséget teremt, hogy az Óbudai Nyár, illetve a Kobuci Kert koncertjeire hangolódjunk. Zenei sorozatunkban a belvárosi klubokban és a nyári fesztiválokon már méltán befutott fiatal nemzedék lép színpadra, ezúttal akusztikus kiadásban. A sorozat a Cseh Tamás Program szakmai támogatásával zajlik.

Ez alkalommal BÉRCZESI ROBI (Hiperkarma, BioRoBot) lép fel a Warm-up Udvar színpadán. A hiperkarma alapítója, rendkívül népszerű számainak szerzője. Lesznek Én meg az ének, Blabla, BioRoBoT és persze hiperkarma dalok is, ki tudja, talán újabb szerzeményekkel kiegészülve. Robi 15 éven át komlón élt, egészen 19 éves koráig. Majd 1996-ban felköltözött Budapestre. Költözése után kezdett el aktívabban zenéléssel foglalkozni. Legismertebb munkája a magyar alternatív könnyűzenére komoly hatást gyakorló hiperkarma zenekar két lemeze a hiperkarma (2000) és az amondó (2003).

Jegyár: 500 Ft

Fellépők:

Június 28. Szerda 18.00 –SOROZATINDÍTÓ: Szabó Benedek – Sallai László  (Szabó Benedek És A Galaxisok, Felső Tízezer)

Július 5. Szerda 18.00The Papayazz (Zentai Márk És Szeifert Bálint – Mörk) / Cseh Tamás Program (CSTP) – WuU

Július 12. Szerda 18.00Nové Soma (Middlemist Red) – WuU

Július 19. Szerda 18.00Ian O’sullivan (Mongooz And The Magnet) / CSTP- WuU

Július 26. Szerda 18.00Bérczesi Robi (Hiperkarma, Biorobot) – Én Meg Az Ének Akusztik – WuU

Augusztus 2. Szerda 18.00Antonia Vai Akusztik / CSTP + Telma Lincoln & Minimyst Akusztik WuU

Augusztus 4. Péntek 18.00Áron Andris ‘Apey’ (Apey & The Pea) / CSTP- WuU

Augusztus 9. Szerda 18.00Barbi és Jancsó (Blahalouisiana) – WuU

Augusztus 11. Péntek 18.00 Kodachrome (Simon And Garfunkel Cover Duo) + Muriel Akusztik- WuU

Augusztus 16. Szerda 18.00Lóci Játszik Akusztik / CSTP – WuU

Augusztus 18. Péntek 18.00Manoya Akusztik – WuU

Augusztus 23. Szerda 18.00Henri Gonzo (Fran Palermo) – WuU

Augusztus 25. Péntek 18.00Jónás Vera (Jónás Vera Experiment) + Drastik Putto Akusztik / CSTP – WuU

Augusztus 30. Szerda 18.00 – ZÁRÓBULI: Takács Noémi (Noémó)/ CSTP + Szabó-Szeder Krisztina (Szeder) / CSTP + Hangácsi Márton / CSTP

Warm-up Udvar – Ian O’Sullivan

Ez alkalommal IAN O’SULLIVAN (Mongooz And The Magnet) lép fel a Warm-up Udvar színpadán. Ian O’Sullivan évek óta jelen van a pécsi zenei életben, az utcazenélést a fiatal ír orvosnál viszont már felváltotta a Mongooz And The Magnet trió, amely egy igazi nemzetközi banda: Ian mellett Magnus Maloy norvég orvosis, énekes-gitáros és Imre Gábor dobos alkotják az egyre sikeresebb zenekart. Egy biológus-kutatóorvosról nem mindenkinek az ugrik be elsőre, hogy az éjszakáit koncertezéssel tölti. Élete során összegyűjtött tapasztalataiból egy olyan zenei repertoárt gyúrt össze, amin az elmúlt 100 év zenei hatása ül. Mindez azt garantálja, hogy a hallgató ritmusra dobol a lábával és csettintget az ujjaival, hiszen fütyörészés nélkül nehéz végighallgatni a számait. Ian célja az, hogy csupán egy gitárral, énekhangjával és ennek szívből jövő összhangjával hallgatóságát valamilyen szinten megihlesse..

Warm-up Udvar – Nové Soma

Ez alkalommal NOVÉ SOMA (Middlemist Red) lép fel a Warm-up Udvar színpadán.

Warm-up Udvar – Szabó Benedek | Sallai László

Sorozatindító:
06.28. SZERDA 18.00 | SZABÓ BENEDEK – SALLAI LÁSZLÓ
(Szabó Benedek és a Galaxisok, Felső Tízezer)